Still Though

Still Though

Elsétálás joga

2018. július 22. - still_though

A „devizahitelesek”, mint pók hálójába vergődő rovarok nem találják a menekülés útját abból a hálóból, amit a rossz döntések miatt a bankok, végrehajtók és nem utolsósorban a kormányok fontak az ingatlanaik, így családjuk köré is.

nevtelen_1.jpg

Elmúlt hetek híre, hogy Horvátországban, semmisnek mondta ki a bíróság az ilyen szerződéseket és kártalanítást rendeltek el. Persze ez a magyar bíróságokra nem jelet precedens értékű ítéletet, viszont vélhetőleg itthon is újabb hullámokat gerjeszt.

Némi történelmi áttekintés (a teljesség igénye nélkül):

Az úgynevezett devizaalapú hitelezés intézménye 2001-óta létezik Magyarországon (akkori miniszterelnök: Orbán Viktor, jegybank elnök: Járai Zsigmond, pénzügyminiszter: Varga Mihály), viszont a bankok 2004-2008 között „járatták csúcsra” ezt a konstrukció. A 2008-as pénzügyi válságban pedig megpróbáltak mindent, sőt annál többet is az adósokra terhelni. Az akkori, 2010-ig, regnáló MSZP kormány igazából semmit nem tett az adósok védelmébe, így a feladata megoldása Orbán Viktor által vezetett kormányra hárult volna, mondhatnánk joggal, hiszen az ő első kormánya szabadította hazánkra ezt a konstrukciót. Ki is dolgoztak több koncepciót, ami az adósok többségét ugyan nem mentette meg, maximum halasztotta a problémát, viszont az MNB-nek csillagászati léptékekkel mérhető bevételt-nyereséget hozott.

Pontosan látszik, hogy nem jelentett valós megoldást, hiszen a mai napig több százezer család ingatlana van veszélyben, több százezer család feje felül elárverezhetik  a házakat-lakásokat.

A problémát tetézi, hogy az eladósodás egy olyan adóságspirált generált a családok jelentős részénél, hogy mostanra az ingatlanaikat nem csak jelzáloghitel, hanem egyéb (pl: közüzemi díjhátralék) is terheli.

Ha egy ilyen ingatlan árverésen talál vevőre, az esetek döntő többségében az adósok tartozása csak részben szűnik meg, így az ingatlanán kívül az esélyét is elveszti annak, hogy talpra álljon.

Az „elsétálás joga” vagy „elsétálási jog” jelenthetne megoldást!

Olyan konstrukciót kellene kidolgozni, ahol az adós aktív közreműködésével, piaci áron lehetne értékesíteni az ingatlanokat. Amennyiben konkrét vételi ajánlat érkezne, a hitelezőknek egyeztetniük kellene, hogy a vételárból ki milyen arányban részesüljön és, ha van megállapodás, akkor létrejöhet az adásvétel. A hitelezők megkapják a megállapodásban szereplő összegeket, a befolyt összeg fejében lemondanának további követeléseikről, az adós pedig „tiszta lappal” újra szervezheti az életét.

Természetesen mindezt szigorú feltételek mellett lehet megvalósítani. Néhány alapvetés:

  • csak a 2008-as válság előtti lakossági jelzáloghitelekre lehetne érvényes
  • csak abban az esetben, amennyiben az adós aktívan részt vesz a folyamatban, elősegíti az ingatlan eladását.
  • időkorláthoz kell kötni, pl.: a törvény az elfogadásától számított két évre lehetne hatályos, azt követően kivezetésre kerülne.
  • független (bankoktól független) értékbecslői csoport létrehozása a valós piaci ár meghatározására
  • amennyiben piaci áron érkezik az ajánlat és a hitelezők nem tudnak megegyezni, a törvénynek rendelkeznie kell a felosztás mértékéről is, ami kötelező érvényű lenne.
  • szükséges lenne rendelkezni arról is, hogy a devizahitelen kívül csak, mondjuk 2016 előtt keletkezett tartozásokat lehessen figyelembe venni.

És még számos aprólékosan kimunkálandó feltételnek kellene megfelelnie egy ilyen törvénynek, de kiutat jelenthetne egy olyan csapdából, amibe az adósok nem kizárólag a saját hibájukból estek.

Van olyan bank, esetleg több is, amelyek jelenleg is alkalmaznak hasonló konstrukciókat, ráadásásul sikeresen! Személyesen ismerek olyan volt adósokat, akik részesei voltak ilyen programnak és láttam azt a pozitív változást amit a kilátástalanság helyett az új perspektíva jelent!

Valami hasonló egyébként 2017-ben felmerült, de állítólagosan „túl nagy terhet jelentene a magyar bankrendszerre” kijelentés kíséretében el lett utasítva!

Ez igaz lehetne, ha közben a magyar bankrendszer jelentős képviselői nem ezerszámra adnák el a ilyen jellegű követeléseiket, töredék áron követeléskezelő cégeknek! Tehát a „veszteség” megjelenik, csak másik könyvelési tételben!

Nem akarom az adósok felelősségét, időnként meggondolatlanságát elkendőzni, igen ez is szerepet játszik az ügyben és kemény tanulópénz a család lakásának elvesztése, de az nem várható el az emberek többségétől, hogy közép vagy hosszútávú gazdasági elemzéseket ismerjen és tisztába legyen globális pénzügyi folyamatok hatásaival. A bankoktól, pénzintézetektől azonban ez elvárható lett volna.

Ha rosszul mérték fel a pénzügyi-gazdasági környezetet, rosszul működött a kockázatelemzésük, akkor a következményekből is vegyék ki a részüket!

A bejegyzés trackback címe:

https://still-though.blog.hu/api/trackback/id/tr4814127945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hatodikx 2018.07.23. 07:56:03

A lányomék két évvel ezelőtt megszabadultak így az adósságtól. Az ERSTE Bank figyelmbe vette , mennyit fiztettek ki már, mennyi a hátralék kamat nélkül, beleegyezett, hogy piaci áron adják el a lakást, még maradt 3 milliójuk, és megszabbadultak minden adósságtól. Úgy jöttek ki , mintha bérben laktak volna 10 évig. Ehhez nem kellett törvény.

Etniez 2018.07.23. 08:29:21

@hatodikx: Én mindig is az elsétálás jogáról beszéltem, márt 10 éve is. Az lett volna az egyetlen valódi megoldás a problémára. Orbánék a gazdagokat megmentették, a szegényeket meg _egész életükre_ nyomorba döntötték a "megmentéssel".

bzsoa 2018.07.23. 08:35:23

Nem akarom a bankokat védeni, természetesen ők is felelősek a kialakult helyzetért, de talán pont Csányi mondta egy interjú során hogy 2004-2008 között még az volt a politikai ígéret hogy hamarosan bevezetjük az eurót. Ha ez megtörtént volna időben akkor nem lett volna devizakockázat (persze a CHF vagy a Dollár alapon felvett hitelek árfolyama is elszállhat az euróhoz képest de közel sem annyira mint a forinthoz képest) azt meg ugyan honnan tudhatta volna előre a bankvilág hogy 2008 évben pénzügyi válság lesz és euro bevezetése majd talán 20 év múlva ha még EU lesz akkor.
De az elsétálás joga pl. USA-ban is létezik és állítólag már nálunk is felmerült ez a lehetőség de ez már csak az új hiteleknél lehetséges. Ugyanakkor ez azt fogja eredményezni hogy sokkal szigorúbban fogják elbírálni a hitelkérelmeket és max a lakás reális piaci értékének 50%-ig lesz jelzálogos hitel, régebben az is probléma volt hogy gyakran a piaci érték 70-80%-ig is finanszíroztak a bankok aztán jött az árfolyam bukta meg a lakás árak is csökkentek és máris duplája volt a tartozás a lakás akkori piaci értékéhez képest.

rrc122 2018.07.23. 08:57:59

"...amit a rossz döntések miatt a bankok, végrehajtók és nem utolsósorban a kormányok fontak az ingatlanaik, így családjuk köré is."

Csaka legnagyobb "pókot" felejti ki: A hitelfelvevö, aki elsösorban felelös a rossz döntésért amit önmaga hozott meg. Az összes többi csak következmény.

CyberPunK 2018.07.23. 10:29:20

@rrc122: Téves, pont hogy a hitelfelvevő a következmény a rossz ingatlan és kamat politikáért. Én értem, hogy egyszerűbb a 80-as iq-val rendelkező Józsi bácsira fogni azt, hogy miatta volt egy erős válság, mint az adóból fenntartot PSZÁF-ot picsánrúgni, hogy hogy a francba tudtak akkor devizára 95%-ot támogatni a bankok.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.07.23. 12:09:21

Más országokban sikerült a felvételkori, illetve felvételkori és jelen árfolyam átlagán forintosítani. Nálunk ezt megakadályozta a legfelsőbb bíróság..

ze11 2018.07.23. 12:39:50

"amennyiben az adós aktívan részt vesz a folyamatban" - ha akkor, amikor már látszott, hogy bukta lesz, nem vett részt aktívan a folyamatban (ugye nem egyik napról a másikra kerül kényszerértékesítésre egy ingatlan...), akkor most mennyire lehet várni, hogy aktív lesz...?

ze11 2018.07.23. 12:40:53

@hatodikx: Ott a pont - nem törvény kell, hanem értelmes, együttműködő emberek, olyanok, akiknek anno hitelfelvételkor gondolta a bank a t. ügyfelet.

desw 2018.07.23. 12:45:56

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

"Más országokban sikerült a felvételkori, illetve felvételkori és jelen árfolyam átlagán forintosítani. Nálunk ezt megakadályozta a legfelsőbb bíróság.."

Én is kérnék 20 milláért svejci' frankot 2008-as árfolyamon!

ze11 2018.07.23. 12:50:23

Ja, 153-as CHF-nél vettem fel anno hitelt, és valahol 200Ft környékén "szálltam ki" belőle, családi segítséggel, méretes buktával, egy méretes Ft-alapon nyújtott hitelre váltva. Igaz, addig egyszer sem volt késedelmes törlesztésem, és nem volt a hitel felvételekor "nullára" kiterhelve a hitellel a jövedelmem. Aki úgy lőtte be a hitelét, hogy mi az a maximum, amit a bank ad adott kezdeti törlesztőre (meg valamilyen ilyen-olyan jövedelemigazolásra, mert NAV-os jövedelemigazolást nem kérhetett/kaphatott a bank...), és nulla esélyt adott az árfolyam, illetve a kamat számára kedvezőtlen változásának a kezelésére, nos, az valamilyen (nem is kicsi) mértékben megis érdemelte a maflást.
Volt ismerős, aki késedelmesen törlesztett párszor, utána látta, hogy nem fog menni - néhány hónap kellett ugyan hozzá, de meg tudott egyezni a bankkal, hogy milyen kondíciókkal váltja ki a hitelét - nála megmarad az ingatlan tulajdonjoga, másiknál kényszerértékesítés helyett ő adhatta el az ingatlant, az eladási árból fedezve a tartozását - azóta mindketten köszönik szépen, kiheverték a dolgot, élnek, utóbbi cimbora mondjuk bérelt ingatlanban - viszont a 20+ évre felvett hitel okozta nyomás és röghöz kötés béklyója nélkül.

desw 2018.07.23. 12:53:18

Azért aki most, a forint hitelekből és CSOK-ból mesterségesen felpörgetett árak mellett sem tudná eladni a kecóját úgy, hogy abból kifizesse a teljes tartozását, az valamit nagyon csúnyán csinált. (pl évekig nem fizetett semmit, baszott a felszólításokra, . . . ) Ezeket a hiteleseket én nem tudom sajnálni.

Az elsétálási jogot meg mondjuk hitelfelvételnél kellene/illene kikötni, csak ugye akkor meg nem lenne elég 10-20%-os önrész.

Jééé, korábban a bankok 50% körüli önrészt kértek, és akkor meg azért ment a picsogás, hogy a köcsög bank csak a gazdagoknak ad hitel, mert honnan lenne 5 milliós önrésze proli Jóskának a 10 millás panelhez.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.07.24. 00:22:52

@desw: Ez nem rólad szól hanem akiknek bedőlt a hitele, és már egyébként is kurva sokat fizettek

desw 2018.07.24. 07:18:08

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

De ha ők kaphatnának most 160-ért frankot, akkor én miért nem?
süti beállítások módosítása