A „devizahitelesek”, mint pók hálójába vergődő rovarok nem találják a menekülés útját abból a hálóból, amit a rossz döntések miatt a bankok, végrehajtók és nem utolsósorban a kormányok fontak az ingatlanaik, így családjuk köré is.
Elmúlt hetek híre, hogy Horvátországban, semmisnek mondta ki a bíróság az ilyen szerződéseket és kártalanítást rendeltek el. Persze ez a magyar bíróságokra nem jelet precedens értékű ítéletet, viszont vélhetőleg itthon is újabb hullámokat gerjeszt.
Némi történelmi áttekintés (a teljesség igénye nélkül):
Az úgynevezett devizaalapú hitelezés intézménye 2001-óta létezik Magyarországon (akkori miniszterelnök: Orbán Viktor, jegybank elnök: Járai Zsigmond, pénzügyminiszter: Varga Mihály), viszont a bankok 2004-2008 között „járatták csúcsra” ezt a konstrukció. A 2008-as pénzügyi válságban pedig megpróbáltak mindent, sőt annál többet is az adósokra terhelni. Az akkori, 2010-ig, regnáló MSZP kormány igazából semmit nem tett az adósok védelmébe, így a feladata megoldása Orbán Viktor által vezetett kormányra hárult volna, mondhatnánk joggal, hiszen az ő első kormánya szabadította hazánkra ezt a konstrukciót. Ki is dolgoztak több koncepciót, ami az adósok többségét ugyan nem mentette meg, maximum halasztotta a problémát, viszont az MNB-nek csillagászati léptékekkel mérhető bevételt-nyereséget hozott.
Pontosan látszik, hogy nem jelentett valós megoldást, hiszen a mai napig több százezer család ingatlana van veszélyben, több százezer család feje felül elárverezhetik a házakat-lakásokat.
A problémát tetézi, hogy az eladósodás egy olyan adóságspirált generált a családok jelentős részénél, hogy mostanra az ingatlanaikat nem csak jelzáloghitel, hanem egyéb (pl: közüzemi díjhátralék) is terheli.
Ha egy ilyen ingatlan árverésen talál vevőre, az esetek döntő többségében az adósok tartozása csak részben szűnik meg, így az ingatlanán kívül az esélyét is elveszti annak, hogy talpra álljon.
Az „elsétálás joga” vagy „elsétálási jog” jelenthetne megoldást!
Olyan konstrukciót kellene kidolgozni, ahol az adós aktív közreműködésével, piaci áron lehetne értékesíteni az ingatlanokat. Amennyiben konkrét vételi ajánlat érkezne, a hitelezőknek egyeztetniük kellene, hogy a vételárból ki milyen arányban részesüljön és, ha van megállapodás, akkor létrejöhet az adásvétel. A hitelezők megkapják a megállapodásban szereplő összegeket, a befolyt összeg fejében lemondanának további követeléseikről, az adós pedig „tiszta lappal” újra szervezheti az életét.
Természetesen mindezt szigorú feltételek mellett lehet megvalósítani. Néhány alapvetés:
- csak a 2008-as válság előtti lakossági jelzáloghitelekre lehetne érvényes
- csak abban az esetben, amennyiben az adós aktívan részt vesz a folyamatban, elősegíti az ingatlan eladását.
- időkorláthoz kell kötni, pl.: a törvény az elfogadásától számított két évre lehetne hatályos, azt követően kivezetésre kerülne.
- független (bankoktól független) értékbecslői csoport létrehozása a valós piaci ár meghatározására
- amennyiben piaci áron érkezik az ajánlat és a hitelezők nem tudnak megegyezni, a törvénynek rendelkeznie kell a felosztás mértékéről is, ami kötelező érvényű lenne.
- szükséges lenne rendelkezni arról is, hogy a devizahitelen kívül csak, mondjuk 2016 előtt keletkezett tartozásokat lehessen figyelembe venni.
És még számos aprólékosan kimunkálandó feltételnek kellene megfelelnie egy ilyen törvénynek, de kiutat jelenthetne egy olyan csapdából, amibe az adósok nem kizárólag a saját hibájukból estek.
Van olyan bank, esetleg több is, amelyek jelenleg is alkalmaznak hasonló konstrukciókat, ráadásásul sikeresen! Személyesen ismerek olyan volt adósokat, akik részesei voltak ilyen programnak és láttam azt a pozitív változást amit a kilátástalanság helyett az új perspektíva jelent!
Valami hasonló egyébként 2017-ben felmerült, de állítólagosan „túl nagy terhet jelentene a magyar bankrendszerre” kijelentés kíséretében el lett utasítva!
Ez igaz lehetne, ha közben a magyar bankrendszer jelentős képviselői nem ezerszámra adnák el a ilyen jellegű követeléseiket, töredék áron követeléskezelő cégeknek! Tehát a „veszteség” megjelenik, csak másik könyvelési tételben!
Nem akarom az adósok felelősségét, időnként meggondolatlanságát elkendőzni, igen ez is szerepet játszik az ügyben és kemény tanulópénz a család lakásának elvesztése, de az nem várható el az emberek többségétől, hogy közép vagy hosszútávú gazdasági elemzéseket ismerjen és tisztába legyen globális pénzügyi folyamatok hatásaival. A bankoktól, pénzintézetektől azonban ez elvárható lett volna.
Ha rosszul mérték fel a pénzügyi-gazdasági környezetet, rosszul működött a kockázatelemzésük, akkor a következményekből is vegyék ki a részüket!
