Still Though

Still Though

Elsétálás joga

2018. július 22. - still_though

A „devizahitelesek”, mint pók hálójába vergődő rovarok nem találják a menekülés útját abból a hálóból, amit a rossz döntések miatt a bankok, végrehajtók és nem utolsósorban a kormányok fontak az ingatlanaik, így családjuk köré is.

nevtelen_1.jpg

Elmúlt hetek híre, hogy Horvátországban, semmisnek mondta ki a bíróság az ilyen szerződéseket és kártalanítást rendeltek el. Persze ez a magyar bíróságokra nem jelet precedens értékű ítéletet, viszont vélhetőleg itthon is újabb hullámokat gerjeszt.

Némi történelmi áttekintés (a teljesség igénye nélkül):

Az úgynevezett devizaalapú hitelezés intézménye 2001-óta létezik Magyarországon (akkori miniszterelnök: Orbán Viktor, jegybank elnök: Járai Zsigmond, pénzügyminiszter: Varga Mihály), viszont a bankok 2004-2008 között „járatták csúcsra” ezt a konstrukció. A 2008-as pénzügyi válságban pedig megpróbáltak mindent, sőt annál többet is az adósokra terhelni. Az akkori, 2010-ig, regnáló MSZP kormány igazából semmit nem tett az adósok védelmébe, így a feladata megoldása Orbán Viktor által vezetett kormányra hárult volna, mondhatnánk joggal, hiszen az ő első kormánya szabadította hazánkra ezt a konstrukciót. Ki is dolgoztak több koncepciót, ami az adósok többségét ugyan nem mentette meg, maximum halasztotta a problémát, viszont az MNB-nek csillagászati léptékekkel mérhető bevételt-nyereséget hozott.

Pontosan látszik, hogy nem jelentett valós megoldást, hiszen a mai napig több százezer család ingatlana van veszélyben, több százezer család feje felül elárverezhetik  a házakat-lakásokat.

A problémát tetézi, hogy az eladósodás egy olyan adóságspirált generált a családok jelentős részénél, hogy mostanra az ingatlanaikat nem csak jelzáloghitel, hanem egyéb (pl: közüzemi díjhátralék) is terheli.

Ha egy ilyen ingatlan árverésen talál vevőre, az esetek döntő többségében az adósok tartozása csak részben szűnik meg, így az ingatlanán kívül az esélyét is elveszti annak, hogy talpra álljon.

Az „elsétálás joga” vagy „elsétálási jog” jelenthetne megoldást!

Olyan konstrukciót kellene kidolgozni, ahol az adós aktív közreműködésével, piaci áron lehetne értékesíteni az ingatlanokat. Amennyiben konkrét vételi ajánlat érkezne, a hitelezőknek egyeztetniük kellene, hogy a vételárból ki milyen arányban részesüljön és, ha van megállapodás, akkor létrejöhet az adásvétel. A hitelezők megkapják a megállapodásban szereplő összegeket, a befolyt összeg fejében lemondanának további követeléseikről, az adós pedig „tiszta lappal” újra szervezheti az életét.

Természetesen mindezt szigorú feltételek mellett lehet megvalósítani. Néhány alapvetés:

  • csak a 2008-as válság előtti lakossági jelzáloghitelekre lehetne érvényes
  • csak abban az esetben, amennyiben az adós aktívan részt vesz a folyamatban, elősegíti az ingatlan eladását.
  • időkorláthoz kell kötni, pl.: a törvény az elfogadásától számított két évre lehetne hatályos, azt követően kivezetésre kerülne.
  • független (bankoktól független) értékbecslői csoport létrehozása a valós piaci ár meghatározására
  • amennyiben piaci áron érkezik az ajánlat és a hitelezők nem tudnak megegyezni, a törvénynek rendelkeznie kell a felosztás mértékéről is, ami kötelező érvényű lenne.
  • szükséges lenne rendelkezni arról is, hogy a devizahitelen kívül csak, mondjuk 2016 előtt keletkezett tartozásokat lehessen figyelembe venni.

És még számos aprólékosan kimunkálandó feltételnek kellene megfelelnie egy ilyen törvénynek, de kiutat jelenthetne egy olyan csapdából, amibe az adósok nem kizárólag a saját hibájukból estek.

Van olyan bank, esetleg több is, amelyek jelenleg is alkalmaznak hasonló konstrukciókat, ráadásásul sikeresen! Személyesen ismerek olyan volt adósokat, akik részesei voltak ilyen programnak és láttam azt a pozitív változást amit a kilátástalanság helyett az új perspektíva jelent!

Valami hasonló egyébként 2017-ben felmerült, de állítólagosan „túl nagy terhet jelentene a magyar bankrendszerre” kijelentés kíséretében el lett utasítva!

Ez igaz lehetne, ha közben a magyar bankrendszer jelentős képviselői nem ezerszámra adnák el a ilyen jellegű követeléseiket, töredék áron követeléskezelő cégeknek! Tehát a „veszteség” megjelenik, csak másik könyvelési tételben!

Nem akarom az adósok felelősségét, időnként meggondolatlanságát elkendőzni, igen ez is szerepet játszik az ügyben és kemény tanulópénz a család lakásának elvesztése, de az nem várható el az emberek többségétől, hogy közép vagy hosszútávú gazdasági elemzéseket ismerjen és tisztába legyen globális pénzügyi folyamatok hatásaival. A bankoktól, pénzintézetektől azonban ez elvárható lett volna.

Ha rosszul mérték fel a pénzügyi-gazdasági környezetet, rosszul működött a kockázatelemzésük, akkor a következményekből is vegyék ki a részüket!

Széljegyzet (az elmúlt hetek margójára)

Aki már élt (és gondolkodott is) a szocializmusban megtanulta, hogy vannak a hírek, de azok háttere sokkal érdekesebb lehet, viszont a legtöbb esetben a valódi történet több hír összevonásával rajzolódhat ki.

Szóval lehetett akár így is!

Jobbikot még a választások előtt 661 millió forintra büntették, de ennek a kötelezettségnek a behajtását elhalasztották a referendum utáni időszakra. Ugye ez egy „tiltott pártfinanszírozásnak” minősülő, hirdetési felületek „megvásárlásának” volt köszönhető. Kivel is ügyletelt a Jobbik? Éppen Orbán egykori nagy barátjának titulált Simicska Lajossal (illetve hozzá köthető céggel), aki a nevezetes „G” nap után kegyvesztett lett. Erről egy 2016 decemberében az indexen is megjelent blog jutott eszembe. Mi van, ha egy jól kifundált, felépített terv része minden? A Fideszt anyagilag felépítő, Orbán szerint is agytröszt Simicska megtervezte, hogy miként lehet az időközben veszélyessé váló Jobbikot partvonalon kívülre tessékelni. Mi van ha ez volt Simicska látványos visszavonulását megelőző utolsó akció? A Vona vezette Jobbik pedig szépen bele is sétált és jelen állapot szerint anyagilag a tönk szélére sodródhat. Az más, de koránt sem elhanyagolható kérdés, hogy magát erkölcsi piedesztálra emelni szándékozó párt, mikén költhette a büntetés kifizetésére a támogatóktól összekalapozott ~100 millió forintot is kampányra? Ez ugye azért kicsit sem becsületes eljárás! (Az is megérne külön egy írást, hogy a demokráciáról láthatóan semmilyen ismeretekkel nem rendelkező volt Jobbik alelnök Toroczkai, a markát tartotta volna a Jobbik párt finanszírozásának majd 50%-ért, most, hogy a büntetést elkezdik behajtani valahogy nem hallom, hogy akkor a befizetésből is legalább ilyen arányba ki akarná venni a részét! (Ugye van valami olyan mondás, hogy kik is hagyják el először a süllyedő hajót?)

És akkor a fenti gondolatmenet folytatva, Simicska miután jól megszedte magát állami pénzeken (és vélhetőleg a Fideszt is jól kitömte velük), a választások után látványosan kivonul a gazdasági életből, érdekeltségeit eladva üzlettársának Nyerges Zsoltnak. Ez az üzlettárs, tök véletlenül a „G” nap után is Orbán közelébe tudott maradni, ő nem lett „kegyvesztett”. Van még kérdés?

De ott van „őfelsége ellenzékének” másik jeles képviselője az LMP! Hogy ott mik mennek? Az azért eddig is világos volt, hogy a kissé kollaboráns párt eddig is a Fidesz „kegyeltje” volt, hol állítólag kopogtató cédulákkal, hol (ha áttételesen is) anyagilag megtámogatva. (csak egy példa: Ungár Péter, aki a Figyelő résztulajdonosa és családi vonalon nem kicsit köthető a Fideszhez, szóban elítéli a Figyelő tevékenységét, az abban megjelenő írásokat, listákat, de valahogy eszébe sem jut megválni a laptól, mert az állami pénzeken hizlalt profit azért jól jön!)

Aztán kiderült, hogy úgy akartak „kormányváltást”, hogy közben (volt KISZ vonalon keresztül) folyamatosan egyeztettet a kampányban a Fidesszel (véletlenül ehhez is van némi köze Ungárnak, még ha csak családi vonalon is), plusz megfenyegettek minden jelöltet, hogy kártérítést fognak követelni a visszalépőktől, és aki ennek ellenére is visszalépett az fegyelmi eljárás alá vonták.

A „Szél-kormány” politikai blöff volt semmi más!

És ne feledkezzünk meg a túlélésért mindenre képes MSZP-Párbeszéd formációról.

Az eddig minden szövetségesét hátba szúró, eláruló Karácsonnyal az élen, akinek semmi más nem volt fontos, hogy a nulla súlyt jelentő pártját valahogy életbe tartsa és lám a bajban levő MSZP-ben, akikről azért köztudott, hogy ha pénzről van szó sok mindenre képesek (még akár saját képviselőjüket is másik pártfrakcióba ültetik) kiváló szövetségesre talált. Ugye a jellem ennél a formációnál nem méretik magasan. Azt hagyjuk, hogy saját vezetőiket is gond nélkül kicsinálják, de aláírásuk is súlytalan! Aláírnak egy megállapodást Molnár-Karácsony-Fodor pártvezető „urak”, amit az MSZP, miután elérte a célját, gond nélkül semmisnek titulál. Milyen emberek ezek? Ilyenért a jobb kocsmában a szószegő „úgy jár mint a vas. Ezt úgy kell érteni, hogy addig ütik, amíg meleg!” (Rejtő után szabadon)

A DK-ról nem esett szó, de hát szóra sem érdemes. Nem vállaltak igazából semmit, azt be is tartották, így a balhékból is kimaradtak. Nem róluk szólnak a hírek. Csőbe húzták ugyan az MSZP-t, de kb ennyi.

nevtelen.jpg

Kicsit előre tekintve. Sorra-másra hallom, hogy az önkormányzati választásokra teljesen új civil kezdeményezések alakulnak, hogy az országgyűlési választásokon lejáratódott,”őfelsége ellenzékét” adó elhiteltelenedett pártok, helyi kádereiket, ismét hülyének nézve a választókat, be tudják tolni a képviselő testületekbe….., de erről majd egy következő alkalommal.

Röviden, ha ez a Fidesz ellenzéke, rendezkedjünk be egy hosszabb diktatúrára.

süti beállítások módosítása