Still Though

Széljegyzet (az elmúlt hetek margójára)

2018. július 15. - still_though

Aki már élt (és gondolkodott is) a szocializmusban megtanulta, hogy vannak a hírek, de azok háttere sokkal érdekesebb lehet, viszont a legtöbb esetben a valódi történet több hír összevonásával rajzolódhat ki.

Szóval lehetett akár így is!

Jobbikot még a választások előtt 661 millió forintra büntették, de ennek a kötelezettségnek a behajtását elhalasztották a referendum utáni időszakra. Ugye ez egy „tiltott pártfinanszírozásnak” minősülő, hirdetési felületek „megvásárlásának” volt köszönhető. Kivel is ügyletelt a Jobbik? Éppen Orbán egykori nagy barátjának titulált Simicska Lajossal (illetve hozzá köthető céggel), aki a nevezetes „G” nap után kegyvesztett lett. Erről egy 2016 decemberében az indexen is megjelent blog jutott eszembe. Mi van, ha egy jól kifundált, felépített terv része minden? A Fideszt anyagilag felépítő, Orbán szerint is agytröszt Simicska megtervezte, hogy miként lehet az időközben veszélyessé váló Jobbikot partvonalon kívülre tessékelni. Mi van ha ez volt Simicska látványos visszavonulását megelőző utolsó akció? A Vona vezette Jobbik pedig szépen bele is sétált és jelen állapot szerint anyagilag a tönk szélére sodródhat. Az más, de koránt sem elhanyagolható kérdés, hogy magát erkölcsi piedesztálra emelni szándékozó párt, mikén költhette a büntetés kifizetésére a támogatóktól összekalapozott ~100 millió forintot is kampányra? Ez ugye azért kicsit sem becsületes eljárás! (Az is megérne külön egy írást, hogy a demokráciáról láthatóan semmilyen ismeretekkel nem rendelkező volt Jobbik alelnök Toroczkai, a markát tartotta volna a Jobbik párt finanszírozásának majd 50%-ért, most, hogy a büntetést elkezdik behajtani valahogy nem hallom, hogy akkor a befizetésből is legalább ilyen arányba ki akarná venni a részét! (Ugye van valami olyan mondás, hogy kik is hagyják el először a süllyedő hajót?)

És akkor a fenti gondolatmenet folytatva, Simicska miután jól megszedte magát állami pénzeken (és vélhetőleg a Fideszt is jól kitömte velük), a választások után látványosan kivonul a gazdasági életből, érdekeltségeit eladva üzlettársának Nyerges Zsoltnak. Ez az üzlettárs, tök véletlenül a „G” nap után is Orbán közelébe tudott maradni, ő nem lett „kegyvesztett”. Van még kérdés?

De ott van „őfelsége ellenzékének” másik jeles képviselője az LMP! Hogy ott mik mennek? Az azért eddig is világos volt, hogy a kissé kollaboráns párt eddig is a Fidesz „kegyeltje” volt, hol állítólag kopogtató cédulákkal, hol (ha áttételesen is) anyagilag megtámogatva. (csak egy példa: Ungár Péter, aki a Figyelő résztulajdonosa és családi vonalon nem kicsit köthető a Fideszhez, szóban elítéli a Figyelő tevékenységét, az abban megjelenő írásokat, listákat, de valahogy eszébe sem jut megválni a laptól, mert az állami pénzeken hizlalt profit azért jól jön!)

Aztán kiderült, hogy úgy akartak „kormányváltást”, hogy közben (volt KISZ vonalon keresztül) folyamatosan egyeztettet a kampányban a Fidesszel (véletlenül ehhez is van némi köze Ungárnak, még ha csak családi vonalon is), plusz megfenyegettek minden jelöltet, hogy kártérítést fognak követelni a visszalépőktől, és aki ennek ellenére is visszalépett az fegyelmi eljárás alá vonták.

A „Szél-kormány” politikai blöff volt semmi más!

És ne feledkezzünk meg a túlélésért mindenre képes MSZP-Párbeszéd formációról.

Az eddig minden szövetségesét hátba szúró, eláruló Karácsonnyal az élen, akinek semmi más nem volt fontos, hogy a nulla súlyt jelentő pártját valahogy életbe tartsa és lám a bajban levő MSZP-ben, akikről azért köztudott, hogy ha pénzről van szó sok mindenre képesek (még akár saját képviselőjüket is másik pártfrakcióba ültetik) kiváló szövetségesre talált. Ugye a jellem ennél a formációnál nem méretik magasan. Azt hagyjuk, hogy saját vezetőiket is gond nélkül kicsinálják, de aláírásuk is súlytalan! Aláírnak egy megállapodást Molnár-Karácsony-Fodor pártvezető „urak”, amit az MSZP, miután elérte a célját, gond nélkül semmisnek titulál. Milyen emberek ezek? Ilyenért a jobb kocsmában a szószegő „úgy jár mint a vas. Ezt úgy kell érteni, hogy addig ütik, amíg meleg!” (Rejtő után szabadon)

A DK-ról nem esett szó, de hát szóra sem érdemes. Nem vállaltak igazából semmit, azt be is tartották, így a balhékból is kimaradtak. Nem róluk szólnak a hírek. Csőbe húzták ugyan az MSZP-t, de kb ennyi.

nevtelen.jpg

Kicsit előre tekintve. Sorra-másra hallom, hogy az önkormányzati választásokra teljesen új civil kezdeményezések alakulnak, hogy az országgyűlési választásokon lejáratódott,”őfelsége ellenzékét” adó elhiteltelenedett pártok, helyi kádereiket, ismét hülyének nézve a választókat, be tudják tolni a képviselő testületekbe….., de erről majd egy következő alkalommal.

Röviden, ha ez a Fidesz ellenzéke, rendezkedjünk be egy hosszabb diktatúrára.

A bejegyzés trackback címe:

https://still-though.blog.hu/api/trackback/id/tr5214113931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2018.07.15. 22:12:04

Az ehhez hasonló írások csak arra jók, hogy rávilágítsanak, mekkora tévúton jár az ellenzék jelentős része. A választási vereség miatt el lehet most kezdeni a bűnbakokat keresni, az LMP-ben a , Jobbikban - éppen azokban a pártokban , amelyek eddig még nem vállaltak kormányzati szerepet , de már elértek egyfajta társadalmi beágyazottságot. Ezt a balliberális média a fidesz-közeli médiával együtt most sikeresen lerombolja.... Elárulok valamit: a Jobbik és az LMP után nem lesz semmi, nem lesz új alternatíva.... Hiába fogdosnak össze a civilek: alapszervezetek, pénz, média és társadalmi beágyazottság nélkül sehová sem fognak jutni... Orbánnak nem 2/3-a, hanem 3/4-e lesz így négy év múlva... Minden új politikai erőnek sokkal nehezebb dolga lesz, hiszen minimum havi 10 millió kell csak egy alap pártfenntartáshoz, havi 20 millió , hogy elinduljon valamilyen hálózatépítés...
Egy új politikai formációnak esélye sincs a jelenlegi politikai helyzetben....Álmodozni persze lehet civil összefogásról- de esélytelenek lesznek... A Jobbik és az Lmp szétverése viszont súlyos seb a magyar demokráciának....

A teremőr 2018.07.15. 23:34:49

A Jobbik és az LMP lejáratta magát ez van. Lehet, hogy a Fidesz 20 -30 évre beágyazta magát de mindig gondoskodni fog alibi ellenzékről, és ha valamelyik veszélyes kezd lenni, majd megnyirbálják a szárnyait mielőtt önálló repülésbe kezdene.

A teremőr 2018.07.15. 23:39:15

Egyébként meg a posztban összeszedett tények és az abból levont következtetés nagy valószínűséggel több mint üres feltételezés. Túlságosan is könnyen összeilleszkednek a részletek.

ételizésítő 2018.07.16. 00:52:31

Nem lenne hülyeség, ha megtanulnál írni, mert ez a szar így olvashatatlan. A magyar használ pl. névelőket:
- A Jobbik
- az Orbán egykori nagy barátjának titulált Simicska Lajossal
- ha előtt vessző
- mint előtt hasonlításkor vessző
- tagmondatok közé vessző (a tagmondat arról ismerhető fel, hogy van neki állítmánya - már ha tudod, mi az)

Rejtőnél egyébként úgy hangzik, hogy addig lesz ütve, amíg meleg. Ő, veled ellentétben, tudott magyarul, úgyhogy tudta, hol lehet határozó igeneves szerkezetet használni, és hogy az nem germanizmus, azon egyszerű oknál fogva, hogy a németben nincs ilyen.

stb.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.16. 05:50:13

Hosszú ideig lesz "diktatúra", készülj fel.

Persze a "diktatúra" szó ballib jelentésében, azaz "nem mi vagyunk hatalmon".

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.07.16. 05:55:06

@maxval balcán bircaman: birca! Nagyon leépültél. (hálistennek) Már csak ugyanazokat a paneleket böfögöd be. Így el fogod veszíteni a munkádat.

Bisi 2018.07.16. 07:09:02

@ételizésítő: névelőt tulajdonnév előtt főleg Budapesten használnak, szabály szerint nem kell.

Cycmen 2018.07.16. 08:35:22

@ételizésítő: Te esetleg nem akarsz elmenni valami nyelvész blogra, vagy mondjuk a büdös picsába? (remélem nem ejtettem hibát)

Emmett Brown 2018.07.16. 08:39:58

@Brix: az LMP és a Jobbik rendelkezik némi beágyazottsággal, de azt nem lehet elfelejteni, hogy a jelenlegi kétharmadot nekik köszönhetjük.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.07.16. 08:40:56

1posztos plog a 0kommentes szerzőtől az index címlapon.

Hiába na, a minőségi 100% fikatartalom utat talál magának.

Netuddki. 2018.07.16. 08:47:43

Kedves Blogíró! Ugyan még senki nem mondta ki kerek-perec, de ha a becsületes magyar adófizetők szeretnének képviseletet a parlamentben, akkor csináljanak maguknak pártot. Jelenleg senki nem képviseli az érdekeinket. Szomorú, de ez van.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.07.16. 08:49:12

@Bisi: "névelőt tulajdonnév előtt főleg Budapesten használnak"

Az a személynév lesz amire te gondolsz.

Bisi 2018.07.16. 09:24:42

@eßemfaßom meg áll: Igen, arra gondoltam, köszi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.07.16. 09:41:19

"Röviden, ha ez a Fidesz ellenzéke, rendezkedjünk be egy hosszabb diktatúrára."

Már több mint 8 éve tomboló diktatúra van, nem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.07.16. 09:48:52

@Brix:

"A Jobbik és az Lmp szétverése viszont súlyos seb a magyar demokráciának...."

Önmagukat verték szét, s ez inkább a magyar demokrácia működését igazolja.

szepipiktor 2018.07.16. 10:40:48

Hát igen, ezt ugattuk korábban nagyon sokan!
Hogy a tét Magyarország és nincs több dátum, időpont.
De a komplett "ellenzék" - akiknek nagyrésze valójában kollaboráns csupán - csak a kondérért hajtott, és majd legközelebb!
Most a csútiék 3-4 ciklust biztosan hoznak, közben behúzzák a többit is, az önkormányzatit, az EU-sat.
És eljutung Kádár 900 ezer pártagos világába, az ország áll szemben 20000 + néhány százezer érintett mocsokkal.
Lesz majd vasfüggöny és pirosútlevél is...
.
És nincs egyetlen ellenzéki politikus, aki hiteles lenne, nincsenek pártok valós programokkal.
Csak a kamu szarok az őket sztároló bloggerekkel, elemzőkkel stb.
És nő, csak nő a passzívak száma, a fiatalok tömegesen mennek el.
De ez így jó, a magyar nép ezt akarta!

szepipiktor 2018.07.16. 10:45:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Miért kellene tombolnia a diktatúrának?
Ha nem vagy tisztában az elmélettel, miért pofázol bele?
Ma hazánkban már egy fasisztoid jellegű diktatúra van, igaz még nem érte el az erdogani vagy a putyini szintet.
De szeresd bzdmeg, szeresd, hiszen nincs annál jobb, amikor 1 milliónyian gyalázznak 9 milliót...
Azért ekkora a pofád, mert a csútinak nincs valódi ellenzéke, de ezt találták ki anno lakitelken, amikor az mszmp megtervezte az átmenetet, most itt van, a bm-esek és a besúgók végigvitték.
Csak ócsak bolsevik patkányok és hazaellenes neoliberálisok vannak ma a politikánkban.
Meg a tarlóspistik, a fakockásak.

sas70 2018.07.16. 11:05:06

A választási rendszer úgy van kitalálva, hogy az csak a fidesz-nek kedvezhet, mindaddig amíg nincs egy nagy politikai tömb az ellen oldalon.
Na és, hogy lehet egy "Gyurcsányistát" és egy jobbikost összefogásra kényszeríteni? Sehogy, mert ez a fából vaskarika esete. Még az MSZP-is határeset, de ott talán kicsit keskenyebb a mezsgye, mert azok legalább átszavaztak itt-ott, a jobbikra.
Az ellenzék egy részének legnagyobb tévedése az volt, - és ez nem változott- hogy létezhet egy integráló erő, ami megfelel a DK-nak is, meg a Jobbikosnak is. Kiderült, hogy ez nem az LMP. A történetnek itt nagyjából vége is van.
Adódik a kérdés, hogy létezik, létezhet-e egyáltalán ilyen?
Jelenleg nem.
Nincs olyan politikai erő és nincs olyan integráló személyiség, aki erre képes lenne. Aki esetleg ilyen, az a jelenlegi politika közelébe sem megy, akik meg vannak, vagy teljesen alkalmatlanok, vagy még azok. A "még azokból" kijöhetne valami, csak többnyire egy ilyen politikus felépítése legalább egy évtized, közben pedig ezer buktatón kell átverekednie magát. Nem véletlen, hogy a fideszben sincs senki, aki Orbánnal felvehetné a versenyt és nem feltétlen a tehetség, a kvalitások miatt.
Az Orbáni rendszer egyébként erre épül, oszd meg és uralkodj. A jelenleg pártstruktúra pedig pont ezt teszi lehetővé mindaddig, amíg valami "óriási dolog" fel nem borítja az egész rendszert, ilyen pedig egyelőre még nem is látszik. Az viszont látszik, hogy az emberek is kezdik ezt beárazni és úgy tesznek, mintha ez nekik megfelelő lenne. Van ebben bőven történelmi tapasztalat, nem csak a 40 év szocializmus, hanem a korábbi évtizedek, öröksége.

Van akinek sötét ez a kép, van akinek pont megfelelő.
" A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart."
Hozzá tehetjük, ez a hűség néha, némelyeknél nem önkéntes. Ha elmúlik, minden és mindenki bukik, valószínűleg nem csak Orbán, hanem az ellenzéke is.
" Olyan ez, mint az amputáció. Fáj amíg fűrészelik, de aztán az embernek nincsen lába!"

ételizésítő 2018.07.16. 12:59:32

@Bisi:
Nem elég ám csak részlegesen megtanulni a szabályokat.

Mivel itt a tulajdonnév csak jelző, és a névelő nem arra vonatkozik, bizony kell.
Vö.:
SL Orbán barátja.
Az Orbán barátja által birtokolt lófasz. - itt az "az" a lófasz névelője, Orbán csak jelző (egy birtokos jelzőt is tartalmazó minőségjelző része) az adott mondatban.

Szél Bernadett börtönben van már? 2018.07.16. 13:01:48

"A választási rendszer úgy van kitalálva, hogy az csak a fidesz-nek kedvezhet"

Ilyet is csak egy ostoba mondhat. De hát mit várunk egy libsitől ugye...
Ha a brit választási rendszer lenne nálunk is, a Fidesznek 90%-a lenne a parlamentben. Nem a választási rendszerrel van a baj, az igencsak torzítja a 90%-os többséget csupán a kétharmadra. Itt az olyan gyűlölet vezérelt emberekkel van a baj, mint te. De egy demokráciában az ilyeneket is el kell viselnie a többségnek. És ez így van jól.
Mondjuk lehetne ismét diktatúra, olyan, hogy közétek lőhetnének gránátokat, kilőhetnék a szemeteket, és ha esetleg valami csoda folytán a karhatalmistákat mégis számonkérnék emiatt, akkor mosolyogva mondhatnák, hogy bocsi, éppen mindenkiről leesett az azonosítójelvény, és ezzel le is tudhatnák a számonkéretést.
De ez a rendszer 10 éve volt Magyarországon, és elkergettük őket, szerencsére.
Tudom, te visszasírod.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.07.16. 13:02:26

Majd Feri megment titeket....
Remélni merem.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2018.07.16. 13:24:59

Karácsony egyetlen szövetségesét se szúrta hátba, már csak azért sem, mert az nem az ő döntése volt, hanem a pártjáé. Politikai döntések történtek minden esetben, amihez minden önálló pártnak joga van. Ugyanis ha nem lenne, akkor nem kellene külön pártba se lenni.

Meg lehet nézni, hogy a külön induláshoz makacsul ragaszkodó Együttnek mi lett a sorsa. Vajon egy pártvezetőnek az kellene a céljának lennie, hogy a falnak vezesse a pártját, vagy éppen annak, hogy tovább működhessen? A Párbeszéd amúgy relatíve sikert ért el ezzel, hiszen 1 helyett 3 képviselője és saját frakciója van - ha segítséggel is.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.07.16. 13:25:23

@Netuddki.: Jelenleg a MKKP képviseli leginkább a becsületes embereket.

bkkzol 2018.07.16. 13:28:19

Kiderült, hogy Nem Lehet Más a Politika. Úgy csinálják egymás és maguk kinyírását, mint Szálin. Milliárdos hülye gyereket küldenek felhatalmazás nélkül szerződést aláírni, hogy ne kelljen fizetni (aki a kormány párti sajtóban is érdekelt).
Egymást elverik, kizárják... mocskolják. Valóban nagy kár, hogy nem kerültek hatalomra!
Különben meg hol van a diktatúra??? Az lehet, hogy sokaknak nem tetszik a kormány munkája, de ez távol áll a diktatúrától.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.07.16. 13:28:52

@szepipiktor: Döntsétek már el, hogy mit fog a Csuti törpe felállítani, GESTAPO vagy ÁVH lesz a neve... csak a miheztartás végett :-)

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2018.07.16. 13:30:06

@Szél Bernadett börtönben van már?: Libsinek, ja. Az angol rendszerben is vajon a konzervatívok kezében van a BBC, az egész helyi sajtó, a rádiók 90%-a? Vajon létezik ott a győzteskompenzáció? Vajon létezik ott a gerrymandering? Vajon a konzervatívok kezében van a választási bizottságok, a médiatanács?

Gyűlöletről pedig ne beszéljél, haver, hiszen ezt óriásplakátokról harsogta és harsogja most is a kormány, közpénzből, plusz az állami milliárdokkal kitömött sajtó és média.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.07.16. 13:45:24

@iii: Az ángliusoknál PC diktatúra van, aki nem tartja be a szabályokat, azokat bezárják az iszlámista maffiások mellé a börtönbe...

sírjatok 2018.07.16. 13:55:12

@iii: "Vajon létezik ott a gerrymandering?"

biztos nem létezik más országban gerrymandering, főleg angolszász országokban nem, hiszen maga a gerrymandering szó is ősmagyar eredetű

Nyírjeslakó 2018.07.16. 14:03:38

Olvasom ezeket a baloldali-liberális blogokat, már random az összes érvet elsorolták: bunkó, tahó birka nép, megfélelmlítve, megzsraolva. megtévesztve. lefizetve, etcetera.

Egyvalami nem jut az eszükbe: az, hogy talán a Fideszre szavazó, most már közel 3 millió embernek ez a Fidesz politika tetszik: igen is, ez a hatalmas tömeg igényli a gondoskodó állampártot, a tekintélyt parancsoló vezetőt (oroszoknál évszázadok óta cáratyuska), a verseny kiiktatását, mert az mindig fáj, és nagyon kevesen versenyképesek (nyugaton hány Gates, Elon Musk, Larry Page, Zuckerberg van, és hány kékgalléros senki?), a lopás és a korrupció meg nem elítélendő, mert ha csurran.cseppen belőle nekem is valami, akkor kit érdekel, ki markol fel belőle többet? És ha megszűnne a korrupció, b@szhatnám a versenyképtelen vállalkozásomat... Isten ments, hogy megsűnjön. Meg inkább a mi kutyánk kölykéé legyen a pénz, ne a libsi-bolsiké. Tetszik az embereknek a nemzetben gondolkodás, a Magyarország a magyaroké álláspont, a nagy magyarkodás csak a bozgor liberálisoknak fáj, mert nekik sosincs hazájuk. Tetszik az embereknek a "mi vagyunk a fasza gyerekek", mindenkit visszaküldünk az anyjába külpolitika is, viszont nem tetszett a korábbi kormányok seggnyaló és meghunyászkodó külpolitikája. A liberálisok nem értik, hogy az embereknek kell az Ország kenyere, az Ország tortája, a Magyar Vágta, sőt, a Kárpátaljai meg az Erdélyi vágta is. Csak röhögtem, amikor anno Orbán kitalálta az Országzászló Mozgalmat. A liberálisok rekeszizom sérvet kaptak ettől a marhaságtól. Pedig: Orbán eljutott mind a 3800 településre, mindenholZászlóanyát választottak, meg Zászlóőrt, meg
zászlószentelő ünnepséget rendeztek, amin résztvett a falu összes "pantallós"-a, a polgármester, a pap, a tanitó, az orvos. Van ennél jobb és sikeresebbCSAPATÉPÍTÉS?! A libbant liberálisok meg mág mindig csak röhögtek rajta, kigúnyolták, és nem jöttek rá, hogy a saját politikai halálukon mulattak. Amíg ezt a liberálisok nem értik meg, sohasem lesz ellenszerük ellene, mert hogy lehet gyógyítani egy olyan "kórt", amiről halovány fogalmam sincs, hogy mi, mert nem tudom és NEM IS AKAROM megérteni? Ha továbbviszik a minden Kedden megbukik Orbán Viktor, meg a korrupció, meg a nincs demokrácia meg a fasizmus vonalat, akkor 4 év múlva 3/4-e lesz Orbánnak, 8 év múlva meg 4/5-e.

ételizésítő 2018.07.16. 14:13:55

@Cycmen:
Miután újra megdugtam a büdös kurva édesanyádat?

ételizésítő 2018.07.16. 14:16:52

@Magánvéleményem:
Nem, csak anyádat unalmas már dugni, mert ronda meg öreg, és ilyenek jutnak közben eszembe.

ételizésítő 2018.07.16. 14:18:10

@Magánvéleményem:
Bakker, még valaki @Cycmen: mellett, akinek kurva az anyja!

Szél Bernadett börtönben van már? 2018.07.16. 14:26:26

@iii:
Nem tudom, létezik-e ott a győzteskompenzáció, csak azt, hogy idehaza a veszteskompenzáció igen. Lásd a tavaszi választások listás szavazatainak elosztását. Minden ellenzéki párt nagyobb százalékban kapott listás mandátumot, mint a Fidesz:
A listás mandátumok elosztása:
Fidesz–KDNP Szavazatok aránya 47,36 Mandátum aránya: 45,2
Jobbik 19,8 - 26,9
MSZP–Párbeszéd 12,37 - 12,9
LMP 7,31 - 7,5
DK 5,58 - 6,5

Szóval igencsak túlzott mértékű a veszteskompenzáció hazánkban.

Hogy mi kinek a kezében van, arról csak sejtelmem van. Lásd kint pl. az Alstom korrupciós botránya. A britek nyomoznak, vádat emelnek, idehaza meg mi történt az ügyben? Semmi. Hallgatnak az akkori libsi kormány tetteiről, véletlenül se mernek nyomozást indítani ellenük. Teljesen megfertőződött az igazságszolgáltatás is a liberálfasisztákkal. Orbánnak, bár már eddig is nagyon sokat tett, de továbbra is még nagyon nagyon sok dolga van, hogy megtisztítsa ezektől az országot!

Kivlov 2018.07.16. 14:27:57

szél-kormány? mint fing?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.07.16. 14:38:31

@Nagyorrú Barbi: ahogy gondolja naccsád... ahogy gondolja.... DE legalább nem korrupt tolvajok, vagy kollaboránsok, mint a parlamenti pártok....

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.07.16. 15:34:08

@szepipiktor: "Ma hazánkban már egy fasisztoid jellegű diktatúra van"

Hülye

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.07.16. 15:37:43

@sas70: "A választási rendszer úgy van kitalálva, hogy az csak a fidesz-nek kedvezhet, mindaddig amíg nincs egy nagy politikai tömb az ellen oldalon. "

A választási rendszer úgy van kitalálva, hogy a legerősebbnek kedvez.

Ezzel szemben az előző választási rendszer úgy volt kitalálva, hogy a legerősebbnek kedvezett (lásd '94 mszp+szdsz 51% támogatottsággal 72% többség).

Gecik ezek a választási rendszerek, pedig lehetne ugy is, hogy a legkisebb támogatottságu alakit kormányt és máris nem akartna "senki" nagy párt lenne.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.07.16. 15:48:10

@iii: "Vajon létezik ott a győzteskompenzáció?" Tisztán egyéni rendszerben mit tudnál kompenzálni? A görögöknél ugy indul a mandátumosztás, hogy a gyöztes kap ajándékba 50et, a többi helyet osztják el a választási eredmény alapján. Demokrácia-e van Görögországban?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.07.16. 15:49:40

@iii: "Vajon létezik ott a gerrymandering?"

izlelgessük ezt az ősi magor szót: "gerrymandering"

Látens Inszinuáció 2018.07.16. 16:19:33

"Röviden, ha ez a Fidesz ellenzéke, rendezkedjünk be egy hosszabb diktatúrára."

Azért erre ne fogadj a bukmékereknél, mert esetleg rámegy a gatyó is.

Kezdve azzal, hogy a csúti takonypóc skizofréniája egyre jobban elhatalmasodik, és előbb-utóbb ez már a fityisznek is nyűg lesz.
Aztán ott van a szarcsimbók "válság van/lesz" mániája, ami ha bejön, biza szorítani fog a nadrágszíj, oszt a széttüntetett internetadó meg az elhíresült vizitdíj smafu lesz, annyit kell majd visszaszedni a "pógároktól" ugye.
Erre jön még az a probléma, hogy 2025-re elfogy az egészségügyben a 60 felettiek száma, a 30-asok és a 40-esek pedig nem maradnak az állami szektorban, illetve itt hagyják ezt a fostengert, ami az egészségügyet illeti.
De idesorolhatnék sok egyéb - főleg a fizikai szakmát -, ugyanis jelenleg alig, vagy nem is folytat a kormány ilyen programot, azaz a kutya nem megy el festőnek, kőművesnek etc. etc. mikor a mai lakásárak mellett hitel nélkül 55 év kell ahhoz, hogy normális lakhatása legyen a fiatalnak, míg a hitellel az az alapvető probléma, hogy a csúti gennyedék által vizionált válság az egekbe fogja emelni a törlesztőket, míg ugye a válság miatt a bérek meg nem fognak nőni.

Szóval összetett probléma ez, igen sok oldalról kaphatja a pofont mind a nép, mind pedig a maffiakormány.

Nehéz megjósolni, hogy mi fog történni, de mivel nagyon sok gond van társadalmi szinten - még akkor is, ha látszólag nincs -, de láthatólag a fityisz ezt leszarja, így én nem adok sok időt a csúti törpének.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.07.16. 16:26:27

@Nyírjeslakó: Azert azt te sem gondolod komolyan hogy minden ballib bekotesu ceg=tisztességes verseny es valódi szakértelem.es minden jobbos bekotesu ceg=korrupció es versenykeptelenseg.
Vagy igen?

Nyírjeslakó 2018.07.16. 17:32:39

@FILTOL: Arany János szavaival élve: "...gondolta a fene!" Nem is ezt írtam. De a baloldali (szerintem valójában vadliberális) kormányok, Bokros Lajossal, a Szadeszes gazdasági miniszterrel, Gyurcsánnyal nem azt mantrázták állandóan, hogy "verseny, verseny, verseny?" Mikor mondta azt egy balliberáli skormány, hogy én jól megvédlek téged a versenytől meg a vadkapitalizmustól? Hát nem mondták...

Amúgy én 39 évet húztam le erősáramú villamos tervezőként, főként nagyüzemek, és nagy állami intézmények villamosenegia-ellátását terveztük a középfeszültségű kábeltől-szabadvezetéktől a tr. állomáson át a Diesel-aggregátorokon és szünetmentes árammforrásokon keresztül a fogyasztókig. Kezdtem a Németh kormánnyal, aztán az Antall kormánnyal, a Hóbagoly kormánnyal, aztán mindhárom FIDESZ-es és mindhárom (jó, kett és fél) Maszop-SZADESZ kormánnyal. Mindegyikben egy volt állandó: a korrupció, és a szaktudás helyett a politikai döntések, és a politikafüggetlen emberi hülyeség. Mindegyik kormány korrupt volt, csak a korrupció mértéke különbözött. De amelyik kormány kevesebbet lopott, az nem a jobb erkölcs miatt tette, hanem még ahhoz is fatökűek voltak, hogy lopjanak. Tudjátok: korrupció az, amiben ÉN nem vagyok benne. Hát én nem voltam. A tervezők a korrupciós láncban nem az alfahímek, inkább szopóágon vannak. Amúgy, hogy mindenki lenyugodjon: láttam én elég korrupciót osztrák üzletembertől, birodalmi német (nyugatnémet) cégvezetőtől is bőven... Azok se jobbak a Deákné vásznánál. Akinem olyan lázrohamai vannak, hogy korrupciómentes világról álmodik, annak két dolgot üzenek: 1.) nőjön fel! 2.) majd akkor következik be, ha a Föld nevű bolygón megszűnik a prostitúció. Mivel ez utóbbi azóta van, hogy a nők és férfiak lemásztak a fáról, és kétlábra álltak (a nők ekkor rögvest nagy és feltűnően látható, nem szőrös ciciket növesztettek evolúciós úton, szemben az összes többi emberszabású emlőssel), a korrupció elmúlására is kell még vagy 100 ezer évet várni. Vagy többet. Ez a véleménye egy realistának...

vergyula 2018.07.16. 17:46:21

@ételizésítő: "Az Orbán barátja által birtokolt lófasz." - nem rossz példa, bár szövegkörnyezettől függően ez is mehet névelő nélkül.
Van egy ismerősöm, aki a személynév elé tett névelőzést angolba is átültette: A Pista = The Pista :D

Cycmen 2018.07.16. 18:00:19

@ételizésítő:...... "Miután újra megdugtam a büdös kurva édesanyádat?"......

Látod, ez az igazi arcod ételizésítő fiam, ne játszd itt az agyad, hiszen csak egy közönséges tapló vagy! :P

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.07.16. 18:05:14

@Nyírjeslakó: Miért versenyképesek kevesen? Mert 28 éve egyik kormány sem nagyon tett azért, hogy versenyképesebb legyen az ország? Ez alól a mostani sem kivétel. A mutyi pont a versenyképességet öli meg.
S ne áltasd magad. A NER eddig mindenkit bedarált, aki kötődőtt hozzá
Téged is be fog.

Nyírjeslakó 2018.07.16. 18:12:56

@ColT: "S ne áltasd magad. A NER eddig mindenkit bedarált, aki kötődőtt hozzá
Téged is be fog."

Engem már nem! Én 2012 óta nyugdíjban vagyok! Én a NER helyett az El Kazovszkij meg a Frida Kahlo kiállításokkal töltöm el az időmet...

teleorman 2018.07.16. 19:07:18

@Nyírjeslakó: no igen, kompország, most éppen nyugatról keletre. De ebből a nagy mozgásból bizotosan nem lesz versenyképesség, s akkor a folyamat önerősítővé válik... Még több versenyképtelenség, még több sikerpropaganda, még több lógás az állami klientúra-csöcsön, még jobban terjedő téveszme: nem is rossz a korrupció, ha valami nekem is jut belőle.

Nyírjeslakó 2018.07.16. 19:29:12

@teleorman: " De ebből a nagy mozgásból bizotosan nem lesz versenyképesség, s akkor a folyamat önerősítővé válik... Még több versenyképtelenség, még több sikerpropaganda, még több lógás az állami klientúra-csöcsön, még jobban terjedő téveszme: nem is rossz a korrupció, ha valami nekem is jut belőle."

Tudod, ha megkérdeznek, hogy helyeslem-e az árvizet, a tornádót, a földrengést, a vulkánkitörést, akkor erre az a válasz, hogy nem helyeslem. De attól ezek még bekövetkeznek. Amit te felvetettél, az azért fog bekövetkezni, mert 3 millió embernek EZ A JÓ! Lehet, hogy Elon Musk szereti a veszélyt és az adrenalint, meg extrém kreatív, de a Kádár rendszer "gondoskodó" rendszerét nosztalgiázó emberek tömegei jobban szeretik a lábáztató langyos vizet, mint a hegyipatakot a Lillafüredi vízeséssel. Mert lehet, hogy 100 tehetséges ember a versenyben milliomos lehet, de a többi nemgyőztest (direkt nem vesztest írtam) ez nem vígasztalja, Az emberek zöme tudja magáról, hogy sosem lesz nyertes, ezért szereti a gondoskodó állam langyosvizét. Megváltoztatni nem fogod, ez nem magyar, hanem kozépkelet-európai mentalitás. (Melyik volt környező szocialista tagállam vált versenyt imádóvá?)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.07.16. 21:00:59

@Nyírjeslakó:

"a Kádár rendszer "gondoskodó" rendszerét nosztalgiázó emberek tömegei jobban szeretik a lábáztató langyos vizet"

Meg fogsz lepődni, de az emberek többsége nem akar politikával foglalkozni, hanem a maga kis életét szeretné nyugodtan leélni. Nem érdeklik a párt- és ideológiai harcok, de ettől még nem lesz Kádár-nosztalgiázó.

Nem mindenki életét a pártok és politikai vélemények csatározása tölti ki.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.07.16. 21:08:37

@Látens Inszinuáció:

"én nem adok sok időt a csúti törpének."

Sebaj, majd GYurcsány rendbe teszi a gazdaságot.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.07.17. 08:28:39

@Látens Inszinuáció: "én nem adok sok időt a csúti törpének."

"Isten halott"

- Nietzsche -

"Nietzsche halott"

- Isten -

febiha 2018.07.17. 09:31:59

@Nyírjeslakó: kétségtelen, erős ez a felfogás. Ám azért egy versenyelvűbb, kevesebb korrupt állami újraelosztásra épülő rendszernek nem csak az etxrém nyertesek - Musk, Branson és a hasonlók - a haszonélvezői. Különösebb zsenialitás nélkül, némi vállalkozói szellemmel és enyhe, de nem naív becsületességgel (pld. nem fosztom ki az első ügyfelemet/vevőmet) is lehet valaki sikeres. Legalábbis sikeresebb, mint egy frusztráló, idióta és mérgező fönökökkel súlyosbított állami sóhivatali állásban. Én legalábbis elég sok ilyet ismerek. Igaz, valamennyi szerencse is kell néha. Ám sajnos nálunk 1990 nem elsősorban a vállalkozás szabadságát, hanem az állami források fosztogatásának a szabadságát hozta csak el, ismert eredménnyel. 2010-ben aztán ez újabb lendületet kapott. Így lett a magyar sikertörténet lőrincbarát meg a nemzeti vő története.

sas70 2018.07.17. 11:55:13

@eßemfaßom meg áll: A szezon a faszommal kevered és alátámasztod egy nem is hasonló példával!
Jól hangzik, csak nem igaz! Persze, a Trabant és a Mercedes is autó.

Nyírjeslakó 2018.07.17. 13:59:09

@febiha: "Némi vállalkozói szellemmel és enyhe, de nem naív becsületességgel (pld. nem fosztom ki az első ügyfelemet/vevőmet) is lehet valaki sikeres. Legalábbis sikeresebb, mint egy frusztráló, idióta és mérgező fönökökkel súlyosbított állami sóhivatali állásban. Én legalábbis elég sok ilyet ismerek. Igaz, valamennyi szerencse is kell néha."

Engem a saját vállalkozásom negyedszázada nálad sokkal szkeptikusabbá tett. A rendszerváltés kilőtte alólam az anyavállalatomat (főprofilú épületvillamos- és épületgépész tervező cég), emiatt létrehoztunk egy Kft.-t, ami - mint aztán kiderült - nem igazán volt nyerő ötlet... A villamos tervező cégemnek résztulajdonosa, ügyvezetője és egyben vezető tervezője is voltam. 25 évig egzisztáltunk, szakmailag nagyon sikeresen (ha a referenciákat úgy lehetne árulni, mint az ügyvédi prakszist, akkor milliomos lennék), de üzletileg siralmasan. 25 év után szomorú büszkeséggel, emelt fővel vezettük ki a céget a piacról, egy fillérrel sem maradtunk adósa sem az Államnak, sem a dolgozóinknak, sem az ügyfeleknek, sem senkinek. Csak a saját egzisztenciánknak. (Azok, akik anno a Kft. alapítás helyett "frusztráló, idióta és mérgező fönökökkel súlyosbított állami sóhivatali állásba" menekültek, az elmúlt 25 év alatt anyagilag jobban jártak, és észrevehetően több a nyugdíjuk is. Ami a frusztráló főnököket illeti, nem kevésbé frusztráló a síkhülye, hazudós és a betyárbecsületet sem ismerő Megbízó sem, és a sok hatóság, amelyeket pl. egy nyomvonalterv jóváhagyatása során le kell küzdeni, bőven pótolja az idióta és mérgező főnököket. Ha újrakezdeném, teremőrnek mennék a MÜPÁ-ba, a LUDWIG Múzeumba. (Jártál ott hétköznap? Az egy látogatóra jutó teremőrok száma: 3. Remete típusú embereknek ideális állás.).